Vásárlási feltételek
Tisztelt Vásárlóink!
Üdvözöljük a www.delfinajandek.hu leendő vásárlói között!
Kérjük, mielőtt megrendelését elküldené szíveskedjék elolvasni a szerződési feltételeinket.
Jelen dokumentum nem kerül iktatásra (utólag nem hozzáférhető), kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.
Az Általános Szerződési Feltételek tartalmazza a közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett. Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF az Önt és webáruházunkat megillető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit.
Abban az esetben, ha Ön nem ért egyet a jelen ÁSZF tartalmával, úgy nem jogosult a webáruház tartamának megtekintésére és a rendelés leadására.
A webáruházunk nem köt szerződést kiskorúakkal. Ön, Vevőként az Általános Szerződési Feltételek elfogadásával nyilatkozik arról, hogy nagykorú.
1 . Az Általános Szerződési Feltételek hatálya:
Jelen Általános Szerződési Feltételek a Delfin Ajándék KFT, mint vállalkozás tulajdonában és üzemeltetésében álló: www.delfinajandek.hu honlapon keresztül történő vásárlói megrendelésre, vásárlásra, elektronikus szerződésre vonatkoznak. Jelen ÁSZF hatálya Magyarország területén kiterjed minden olyan kereskedelmi ügyletre, amely a Delfin Ajándék KFT és a fogyasztó (megrendelő, vásárló) között elektronikusan jön létre.
Jogforrások:
1997. évi CLV. törvény - A fogyasztóvédelemről,
2001. évi CVIII. törvény - Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről,
151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet - Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról,
2013. évi V. törvény - A Polgári Törvénykönyvről,
19/2014. (IV.29.) NGM rendelet - A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól,
45/2014. (II.26.) Kormányrendelet - A fogyasztó és a vállalkozás között szerződés részletes szabályairól.
2. Vállalkozás adatai:
Név: Delfin Ajándék KFT
Cím: Hungary 3200 Gyöngyös, Páter Kiss Szaléz utca 5.
Postacím és üzlet: 3200 Gyöngyös, Páter Kiss Szaléz utca 5.
Bankszámlaszám: 10700299-68362241-51100005
Adószám: 24783730-2-10
Közösségi adószám: HU24783730
Cégjegyzékszám: 10-09-039283
Ügyfélszolgálat, panaszkezelés:
Delfin Ajándék KFT
E-mail: delfin@delfinajandek.hu
Tel.: +36 70-374-2962,374-2963,374-2964,
Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 09:00 -17:00
Szombat: 09:00 -13:00
Vasárnap: ZÁRVA
3. Általános tudnivalók
• 3.1. A Webáruház az interneten a http://www.delfinajándék.hu/ URL alatt található.
• 3.2. Az ÁSZF szerinti szerződés létrejön: a webáruház megtekintésével, regisztrációval, vásárlással, vagy bármely más határozott tevékenységgel, amely érinti a weboldalt. A Weboldal szolgáltatásainak igénybe vételével a Vásárló egyben elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el az ÁSZF-ben foglaltakat.
• 3.3. A Webáruházban történő megrendeléshez/vásárláshoz kötelező regisztrálni. A szerződés létrejöttéhez a Vállalkozás köteles elkérni az adó- és számviteli jogszabályok szerinti személyi azonosító adatokat.
• 3.4. A Webáruház oldalának megtekintése és azon bármilyen jogi kötelezettséggel járó cselekvés kizárólag betöltött 18 éves életkor feletti teljes cselekvőképességgel rendelkező magánszemélyek számára lehetséges.
• 3.5. Az árak minden esetben forintban fizetendő (bruttó), ÁFA-val növelt értékkel kerülnek feltüntetésre.
• 3.6. Nem áll rendelkezésre a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex.
• 3.7. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Vállalkozás teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.
• 3.8. Amennyiben a Vállalkozás minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra, akkor a Vállalkozó nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától.
• 3.9. Hibás ár esetén esetben feltűnő értékaránytalanság áll fenn a termék valódi és feltüntetett ára között, amit egy átlagfogyasztónak azonnal észlelnie szükséges. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni a szerződéses feltételekben, azaz nincs meg a felek akaratát kölcsönösen és egybehangzóan kifejező nyilatkozat, abban az esetben nem beszélhetünk érvényesen létrejött szerződésről, amelyekből jogok és kötelezettségek fakadnának. Ennek alapján a hibás/téves áron visszaigazolt megrendelés semmis szerződésnek tekintendő.
4. Regisztráció
• 4.1. A Vásárló a Weboldalon történő regisztrációjával, adatai önkéntes megadásával kijelenti, hogy jelen ÁSZF és a Weboldalon közzétett Adatkezelési Tájékoztató feltételeit megismerte, elfogadja, magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vásárló kijelenti, hogy az Adatkezelési Tájékoztatóban foglalt adatkezelésekhez hozzájárul.
• 4.2. A Webáruházat/vállalkozót a Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető hibásnak tűnő teljesítésért, szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. A vállalkozást nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha a megrendelő a felhasználónevét, jelszavát elfelejti, eltéveszti, vagy az illetéktelenek számára bármely nem a vállalkozónak felróható okból hozzáférhetővé válik.
5. A vásárlás menete
• 5.1. A vásárlás regisztráció köteles, így a megrendelni kívánt termékeket célszerű a regisztráció elkészítése után a kosárba rakni.
• 5.2. A vásárló a megrendelni kívánt termékeket összeválogathatja a bal oldali legördülő kategóriarendszert böngészve, vagy a weboldalon jobb oldalt fent elhelyezett keresőmező segítségével, ahová terméknevet, kulcsszót beírva azonnal megtalálhatja a keresett terméket.
• 5.3. A "Kosárba" gomb vásárló általi megnyomása után a termék a jobb felül látható kosárba kerülnek.
• 5.4. A kosár tartalma szükség esetén ellenőrizhető, módosítható, törölhető.
• 5.5. A vásárló a válogatás befejeztével a „Kosár” gombra történő kattintás után a megrendelés gombra kattintva adhatja le megrendelését. A „Megrendelés” gombra kattintás után megadható a szállítási és fizetési mód, majd ezek kiválasztása után a „Tovább” gombra kattintva a vásárláshoz szükséges adatok megadása, egyeztetése történik.
• 5.6. A megrendelés folyamán megadott adatok hibáinak javítására, illetve megjegyzés hozzáadására (ezen rovat kitöltésével a vásárlónak lehetősége nyílik arra, hogy közölje esetleges észrevételeit, kéréseit a megrendelt termékkel kapcsolatban) ezen az oldalon, a „Megrendel” gomb megnyomása előtt van lehetősége a vásárlónak. A regisztráció alkalmával megadott felhasználói adatokat a vásárló a bejelentkezés után bármikor meg tudja változtatni az „Profilom” menüpont alatt.
• 5.7. A megrendelés folyamata a „Megrendelés” gombbal zárul, az ÁSZF és az Adatvédelmi Tájékoztató elfogadásával lehet elküldeni a megrendelést vagy elállni az ügylettől. A megrendeléssel a vásárló kötelező érvényű ajánlatot tesz.
• 5.8. A megrendelésről a megrendelés leadása után minden vásárló elektronikus formában (e-mail-ben) egy automatikus visszajelzést kap. Az e-mail üzenet tartalmazza a megrendelt termék megnevezését, leírását, a vásárló adatait, a vállalkozás nevét, üzleti adatait, a termék vételárát és a megrendelés végösszegét.
• 5.9. A Vásárló az elektronikus úton történő megrendelés elküldésével kötelező érvényű ajánlatot tesz a kosárban található termékek megvételére, és elfogadja jelen általános Szerződési Feltételek érvényességét. Vásárló tudatában van annak, hogy megrendelése fizetési kötelezettséget von maga után.
• 5.10. A vállalkozó ezt követően egy elektronikus e-mail útján megerősíti, hogy a vásárló/megrendelő rendelését a vállalkozó megkapta ez azonban nem jelenti a vásárló/megrendelő ajánlatának elfogadását.
• 5.11. A megrendelés, vagy annak visszaigazolása akkor tekinthető a vállalkozóhoz vagy a megrendelőhöz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. Nem terheli a vállalkozót semmilyen felelősség abban az esetben, amennyiben a visszaigazolás azért nem érkezik meg a megrendelőhöz, mert hibás e-mail címet adott meg, az e-mail fiókjának tárhely telítettsége miatt az számára nem hozzáférhető, illetve egyéb, a vásárló tévedéséből, pl. elírás, hiba, stb. miatt.
6. Fizetés, a szerződés teljesítése
• 6.1. A vállalkozó minden árat magyar forintban ad meg, amely magában foglalja az ÁFA-t és a csomagolás költségeit. A szállítási költségről a Vásárló weboldalunkon tájékozódhat, a szállítási költség a megrendeléshez nem adódik hozzá automatikusan.
• 6.2. A megrendelési folyamat során a vásárló választhat a megjelenő fizetési és átvételi módok közül. A választható átvételi és fizetési módok: személyes átvétel üzletünkben, előre utalással, vagy az átvétel során történő készpénz fizetessél; illetve házhoz szállítás futárszolgálattal, a termék(ek) vételárának és szállítási költségének előre utalásával, vagy utánvéttel.
• 6.3. A szerződés az áru megrendelésével és a vállalkozó általi elfogadás visszaigazolásával jön létre.
• 6.4. Házhoz szállítás esetén a szállítási költségek az alábbiak szerint alakulnak:
Házhoz szállítás futárszolgálattal előre utalással: (előre utalás esetén csak a súlydíj kerül felszámításra)
Házhozszállítás futárszolgálattal utánvétes fizetéssel: ( Utánvét esetén az alábbi utánvét kezelési költségek a súlydíjon felül kerülnek felszámolásra!)
Az utánvét költsége 200 Ft, mely a csomag súlydíjához pluszban kerül felszámításra.
Fogyasztóinknak bruttó 20.000 Ft felett.
Pick Pack Pontra kizárólag előreutalást követően szállítunk.
• 6.5. Külföldi címre történő megrendelés kézbesítés egyedi díjszabás szerint történik, melyről a vállalkozó egyedi módon tájékoztatja a megrendelőt/vásárlót.
• 6.6. A teljesítés várható ideje: A vállalkozó a raktáron lévő termékek esetén 6 munkanapon belül átadja a küldeményt a futárszolgálatnak és megbízza a kézbesítésre. A futárcég 3-4 munkanapon belül kézbesíti a küldeményt a vásárlónak. A raktáron nem lévő termékek esetén Vállalkozó előzetesen tájékoztatja a Megrendelőt a szállítás várható idejéről.
• 6.7. Megrendelő a számlát papír alapon kapja meg.
• 6.8. A futárcég bármelyik módozatú igénybe vétele esetén a megrendelőt a vállalkozó értesíti és tájékoztatja a kézbesítés körülményeiről, a megrendelő a vállalkozónál tud kizárólag érdeklődni.
7. Garancia
Garanciát adunk minden termékre a termék árától függően, melyet a számlával igazolhat. A gyártók által biztosított garancialevél a küldeményben postázásra kerül. A szavatosság részletes szabályaiért lásd a 16. Szavatosságokról szóló mintatájékoztató című fejezetet!
8. Tulajdonjog fenntartás
Vállalkozó a megrendelt termék teljes vételárának a megfizetéséig a tulajdonjogát fenntartja. A ki nem fizetett termékkel való jogosulatlan rendelkezés büntető eljárást vonhat maga után.
9. Panaszkezelés
9.1. Panaszkezelés általános szabályai
• 9.1.1. A vállalkozás köteles a fogyasztót tájékoztatni a székhelyéről, a panaszügyintézés helyéről - ha az nem egyezik meg a forgalmazás, illetve értékesítés helyével - és az adott tevékenység, kereskedelmi forma vagy módszer sajátosságaihoz igazodó módjáról, valamint a panaszok közlése érdekében a vállalkozás ügyfélszolgálatának levelezési címéről és - ha a panaszokat ilyen módon is fogadja - elektronikus levelezési címéről, illetve internetes címéről, telefonszámáról. üzlettel rendelkező vállalkozás esetén az e bekezdés szerinti tájékoztatást jól láthatóan és olvashatóan kell megadni.
• 9.1.2. A fogyasztó a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással.
• 9.1.3. A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát
a) személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni,
b) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb a beérkezésétől számított 30 napon belül érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni.
• 9.1.4. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.
• 9.1.5. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
a) a fogyasztó neve, lakcíme,
b) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
c) a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
d) a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - a fogyasztó aláírása,
f) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
• 9.1.6. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Meg kell adni az illetékes hatóság, illetve a vállalkozás székhelye szerinti békéltető testület levelezési címét
• 9.1.7. Szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését a fogyasztónak kell bizonyítania. Ha a vállalkozás a szerződés megkötését vitatja, köteles felhívni a fogyasztó figyelmét a panasztétel lehetőségére és a panasz intézésének - a fogyasztóvédelemről szóló törvényben foglaltakkal összhangban álló - módjára. A szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja.
• 9.1.8. A szavatossági vagy jótállási igény bejelentése nem minősül a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti panasznak
• 9.1.9. A vállalkozás a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti
- a fogyasztó nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez,
- a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát,
- a szerződés vállalkozás általi teljesítésének időpontját,
- a hiba bejelentésének időpontját,
- a hiba leírását,
- szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá
- a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.
• 9.1.10. Ha a vállalkozás szavatossági vagy jótállási kötelezettségének a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogtól eltérő módon tesz eleget, ennek indokát a jegyzőkönyvben meg kell adni.
• 9.1.11. A jegyzőkönyvnek tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.
• 9.1.12. A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
• 9.1.13. Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról - az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is - öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.
• 9.1.14. A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.
• 9.1.15. Kijavításra vagy a szavatossági vagy jótállási igény teljesíthetőségének vizsgálata érdekében az ingó dolgot elismervény ellenében kell átvenni, amelyen fel kell tüntetni
a) a fogyasztó nevét és címét,
b) a dolog azonosításához szükséges adatokat,
c) a dolog átvételének időpontját, továbbá
d) azt az időpontot, amikor a fogyasztó a kijavított dolgot átveheti.
Fentiek a szavatossági vagy jótállási igényről felvett jegyzőkönyvben is teljesíthetők.
• 9.1.16. Ha a fogyasztó kijavítás iránti jótállási igényét közvetlenül a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál kívánja érvényesíteni, a javítószolgálat köteles a vállalkozást haladéktalanul értesíteni a jótállási igény bejelentéséről. A javítószolgálat a kijavítást a 10.4.14. pontban előírtak betartásával köteles elvégezni.
10. Békéltető testület
• 10.1 A vállalkozó tájékoztatja a megrendelőt/vásárlót, hogy esetleges panasz, vita, sérelem esetén joga van békéltető testülethez fordulni.
Megnevezés, elérhetőség:
Heves Megyei Békéltető Testület
Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.
Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék
Fax száma: (36) 323-615
Név: Pintérné Dobó Tünde
E-mail cím: tunde@hkik.hu
Panasza esetén lehetősége van vásárlónak a lakhelye szerinti békéltető testülethez fordulni, melyek elérhetőségét itt találja:
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500
Fax száma: (76) 501-538
Név: Mátyus Mariann
E-mail cím: bkmkik@mail.datanet.hu;
Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109.
Telefonszáma: (72) 507-154
Fax száma: (72) 507-152
Név: Dr. Bodnár József
E-mail cím: bekelteto@pbkik.hu;
Békés Megyei Békéltető Testület
Címe: 5601 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451-775
Fax száma: (66) 324-976
Név: Dr. Bagdi László
E-mail cím: bmkik@bmkik.hu; Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870
Fax száma: (46) 501-099
Név: Dr. Tulipán Péter
E-mail cím: kalna.zsuzsa@bokik.hu;
Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
Fax száma: (1) 488-2186
Név: Dr. Baranovszky György
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu; Csongrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
Fax száma: (62) 426-149
Név: Dékány László, Jerney Zoltán
E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu;
Fejér Megyei Békéltető Testület
Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszáma: (22) 510-310
Fax száma: (22) 510-312
Név: Kirst László
E-mail cím: fmkik@fmkik.hu; Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217
Fax száma: (96) 520-218
Név: Horváth László
E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu;
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Címe: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Telefonszáma: (52) 500-749
Fax száma: (52) 500-720
Név: Dr. Hajnal Zsolt
E-mail cím: info@hbkik.hu; Heves Megyei Békéltető Testület
Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.
Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék
Fax száma: (36) 323-615
Név: Pintérné Dobó Tünde
E-mail cím: tunde@hkik.hu;
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8.
Telefonszáma: (56) 510-610
Fax száma: (56) 370-005
Név: Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit
E-mail cím: kamara@jnszmkik.hu; Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszáma: (34) 513-010
Fax száma: (34) 316-259
Név: Dr. Rozsnyói György
E-mail cím: kemkik@kemkik.hu;
Nógrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a
Telefonszám: (32) 520-860
Fax száma: (32) 520-862
Név: Dr. Pongó Erik
E-mail cím: nkik@nkik.hu; Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.
Telefonszáma: (1)-269-0703
Fax száma: (1)-269-0703
Név: dr. Csanádi Károly
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
Honlap cím: www.panaszrendezes.hu
Somogy Megyei Békéltető Testület
Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.
Telefonszáma: (82) 501-000
Fax száma: (82) 501-046
Név: Dr. Novák Ferenc
E-mail cím: skik@skik.hu; Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180
Fax száma: (42) 311-750
Név: Görömbeiné dr. Balmaz Katalin
E-mail cím: bekelteto@szabkam.hu;
Tolna Megyei Békéltető Testület
Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefonszáma: (74) 411-661
Fax száma: (74) 411-456
Név: Mátyás Tibor
E-mail cím: kamara@tmkik.hu; Vas Megyei Békéltető Testület
Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszáma: (94) 312-356
Fax száma: (94) 316-936
Név: Dr. Kövesdi Zoltán
E-mail cím: pergel.bea@vmkik.hu
Veszprém Megyei Békéltető Testület
Címe: 8200 Veszprém, Budapest u. 3.
Telefonszáma: (88) 429-008
Fax száma: (88) 412-150
Név: Dr. Óvári László
E-mail cím: vkik@veszpremikamara.hu, Zala Megyei Békéltető Testület
Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
Telefonszáma: (92) 550-513
Fax száma: (92) 550-525
Név: dr. Koczka Csaba
E-mail cím: zmbekelteto@zmkik.hu
A területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület, a békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti,
- a termék minőségével,
- a termék biztonságosságával,
- a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával,
-a szolgáltatás minőségével,
-a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével
kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
o 10.1.1. Az eljárásra a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes. A fogyasztó belföldi lakóhelye és tartózkodási helye hiányában a békéltető testület illetékességét a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye alapítja meg. A fogyasztó jogszerűen kérheti, hogy általa megjelölt más békéltető testület legyen illetékes.
o 10.1.2. A békéltető testület eljárásának fogyasztó kérelmére történő megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.
o 10.1.3. A fogyasztó a kérelmet a békéltető testület elnökéhez címezve, írásban kell, hogy benyújtsa.
o 10.1.4. A kérelemnek tartalmaznia kell
a) a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,
b) a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,
c) ha a fogyasztó az általánostól eltérő illetékességet kíván alkalmazni, akkor az annak megfelelő illetékességű a békéltető testület megjelölését,
d) a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
e) a fogyasztó nyilatkozatát, hogy a vállalkozással megkísérelte a vitás ügy rendezését,
f) a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésére nem került sor,
g) a testület döntésére irányuló indítvány,
h) a fogyasztó aláírását.
o 10.1.5. A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előzetes szükséges egyeztetés megkísérléséről.
o 10.1.6. Ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a meghatalmazást.
o 10.1.7. A békéltető testület elnöke az eljárást megszünteti, ha megállapítható, hogy a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt korábban más békéltető testület előtt eljárást indítottak, közvetítői eljárást indítottak, per van folyamatban vagy annak tárgyában már jogerős ítéletet hoztak.
o 10.1.8. Az elnök a meghallgatás kitűzött időpontjáról, illetve arról, hogy kezdeményezi a meghallgatás mellőzését, a feleket előzetesen értesíti.
o 10.1.9. Az elnök a körülmények mérlegelése alapján kezdeményezheti az eljárás írásbeli lefolytatását, a meghallgatás mellőzéséhez azonban mindkét fél hozzájárulását be kell szereznie. A hozzájárulást megadottnak kell tekinteni, ha a fél - az elnök erre irányuló felhívásának kézbesítésétől számított - tizenöt napon belül nem nyilatkozik.
o 10.1.10. Az eljárás során a tanács elnöke egyezséget kísérel meg létrehozni a felek között. Ha az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a tanács azt határozattal jóváhagyja, ellenkező esetben, illetve egyezség hiányában az eljárást folytatja.
o 10.1.11. Az eljárás nem nyilvános, kivéve, ha az eljárás nyilvánosságához mindkét fél hozzájárul.
o 10.1.12. Ha a meghallgatáson bármelyik fél szabályszerű értesítés ellenére nem jelenik meg, vagy nem terjeszti elő bizonyítékait, a tanács lefolytatja az eljárást, és a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.
o 10.1.13.A.tanács,az,eljárást,megszünteti,ha,a,a) a fogyasztó a kérelmét visszavonja,
b) a felek az eljárás megszüntetésében megállapodnak,
c) az eljárás folytatása lehetetlen,
d) az eljárás folytatására a tanács megítélése szerint bármely okból - ideértve azt az esetet is, ha a kérelem megalapozatlansága meghallgatás tartása nélkül megállapítható - nincs szükség.
o 10.1.14. Egyezség hiányában a tanács az ügy érdemében
a) kötelezést tartalmazó határozatot hoz, ha a kérelem megalapozott, és a vállalkozás - a békéltető testületnél vagy a kamaránál nyilvántartott, illetve kereskedelmi kommunikációjában közölt - általános alávetési nyilatkozatában, az eljárás kezdetekor vagy legkésőbb a döntés meghozataláig nyilatkozatában a békéltető testület döntését magára nézve kötelezőként elismerte, vagy
b) ajánlást tesz, ha a kérelem megalapozott, azonban a vállalkozás az eljárás kezdetekor úgy nyilatkozott, hogy a tanács döntését kötelezésként nem ismeri el, illetve ha a tanács döntésének elismeréséről egyáltalán nem nyilatkozott.
o 10.1.15. A tanács a fogyasztó kérelmének elutasításáról dönt, ha a meghallgatást követően a kérelmet megalapozatlannak találja.
o 10.1.16. Az eljárás költségét az a fél viseli, akinek terhére a tanács az ügyet eldöntötte.
o 10.1.17. A tanács határozata, illetve ajánlása nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében érvényesítse.
o 10.1.18. A tanács kötelezést tartalmazó határozata, illetve ajánlása ellen fellebbezésnek nincs helye, annak hatályon kívül helyezése azonban kérhető a bíróságtól.
• 10.2. A Fogyasztó panasza esetén igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot. A platform igénybe vétele egy egyszerű regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, ide kattintva. Ezt követően pedig bejelentkezés után nyújthatja be panaszát a fogyasztó az online honlapon keresztül, amelynek címe: http://ec.europa.eu/odr
• 10.3. A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz is: A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei: http://jarasinfo.gov.hu
11. Elállási jog
• 11.1. A megrendelő/vásárló 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni a szerződéstől azokban az esetekben, amikor a termék nem áll elállási korlátozás alatt. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, a megrendelő jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.
• 11.2. Az elállási határidő az attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi, több termék szolgáltatásakor attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó termék átveszi, több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi, termék meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy átveszi az első terméket. Fogyasztó a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.
• 11.3. Ha megrendelő elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (személyesen, postán, vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre: 3200 Gyöngyös, Páter Kiss Szaléz utca 5., delfin@delfinajandek.hu. A megrendelő felhasználhatja a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 2. sz. mellékletében található elállási/felmondási nyilatkozat-mintát is, de nyilatkozatát megteheti formakényszer nélkül is.
• 11.4. Határidőben gyakorolja elállási jogát a megrendelő, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.
12. Az elállás joghatásai
• 12.1. Ha a megrendelő/vásárló eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a vállalkozó visszatéríti a megrendelő által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is.
• 12.2. Vállalkozó a visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha megrendelő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag megrendelőt semmilyen többletköltség nem terheli.
• 12.3. Elállás esetén a megrendelő/vásárló köteles a vállalkozó számára a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül a 1184 Budapest, Lakatos út 61-63. sz. alatti üzletébe visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt a megrendelő/vásárló elküldi a terméket.
• 12.4. A termék visszaküldésének közvetlen költségét a megrendelő/vásárló viseli.
• 12.5. A visszatérítést a vállalkozó mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a megrendelő nem igazolta, hogy azt visszaküldte. A kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
• 12.6. A megrendelő kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.
• 12.7. A megrendelő nem gyakorolhatja az elállási jogát:
- a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a vásárló kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a vásárló tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti
- olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a jogszabályban meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ
- olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a vásárló utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a vásárló személyére szabtak
- romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében
- olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza
- olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel
- olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a vásárló kifejezett kérésére keresi fel a vásárlót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából
- lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a vásárló a csomagolást felbontotta
- hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével
- a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a vásárló kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a vásárló e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.
• 12.8. Vásárlónak írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot megküldenie 14 napon belül.
• 12.9. Vásárló kizárólag akkor vonható felelősségre az árukban bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az az áruk jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükségestől eltérő kezelés miatt következett be.
• 12.10 Vásárló egyéb panaszával is megkeresheti a Vállalkozást a jelen Szabályzatban található elérhetőségeken.
• 12.11. Az elállási jog csak a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztónak minősülő Felhasználókat illeti meg.
• 12.12. Az elállási jog nem illeti meg a vállalkozást, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár e.
13. Kellékszavatosság
• 13.1. Megrendelő a vállalkozó hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
• 13.2. A megrendelő - választása szerint - az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Megrendelő kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az általa választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére a megrendelő is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.
• 13.3. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban megrendelő viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
• 13.4. Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Megrendelő a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
• 13.5. Megrendelő a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha megrendelő igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Vállalkozó nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már megrendelő köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
14. Termékszavatosság
• 14.1. Ingó dolog (termék) hibája esetén megrendelő - választása szerint - kellékszavatossági jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
• 14.2. Termékszavatossági igényként megrendelő kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
• 14.3. A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
• 14.4. Termékszavatossági igényét megrendelő a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
• 14.5. Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén megrendelőnek kell bizonyítania.
• 14.6. A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
- a termékhibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
• 14.7. A megrendelő ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
15. Jótállás
• 15.1. Hibás teljesítés esetén egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben felsorolt termékekre vonatkozóan a fenti rendelet szerint a vállalkozás jótállásra köteles.
Elérhetőség: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0300151.kor
• 15.2. A jótállás időtartalma
a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,
b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,
c) 250 000 forint eladási ár felett három év.
A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása,vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Vállalkozásunk által forgalmazott termékek az előbbi módon történő üzembe helyezést nem igényelnek, ezért az üzembe helyezés napjától számítandó határidőre utalást jelen tájékoztatóból mellőzzük.
A jótállási határidő elmulasztása jogvesztéssel jár, mely alól kivétel, hogy a fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. Ha a vállalkozás jótállási kötelezettségének a fogyasztó felhívására - megfelelő határidőben - nem tenne eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
A vállalkozás köteles a fogyasztási cikkel együtt a jótállási jegyet a fogyasztó rendelkezésére bocsátani olyan formában, amely a jótállási határidő végéig biztosítja a jótállási jegy tartalmának jól olvashatóságát. A jótállási jegyen fel kell tüntetni a vállalkozás bélyegzőlenyomatát és a kiállítás során a képviseletében eljáró személy aláírását, elektronikus dokumentumon való átadás esetén az elektronikus aláírást.
A vállalkozás a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő jótállási jegyet elektronikus úton is átadhatja a fogyasztó részére. A fogyasztó részére elektronikusan átadott számla jótállási jegyként akkor fogadható el, ha tartalma megfelel a rendelet jótállási jegyre vonatkozó előírásainak is.
Ha a vállalkozás a jótállási jegyet elektronikus dokumentumként nem közvetlen megküldéssel adja át, hanem letöltést biztosító elérési cím formájában bocsátja azt a fogyasztó rendelkezésére, akkor az elektronikus jótállási jegy letölthetőségét a jótállási idő végéig nem szüntetheti meg, a letöltési cím elérhetőségét biztosítania kell. Vita esetén e bekezdésben meghatározott kötelezettség teljesítését a vállalkozás köteles bizonyítani.
A vállalkozás a jótállási jegy elektronikus úton történő átadására legkésőbb a termék átadását követő napon köteles.
A jótállásból eredő jogok – az alábbi, 15.3. pontban foglalt kivétellel - a jótállási jeggyel érvényesíthetőek, amelynek nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása.
• 15.3. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a fogyasztó részére történő átadásának elmaradása nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét.
A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.
A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonosa, tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a vállalkozással szemben.
A jótállási igény érvényesítésére a kellékszavatossági jogok (Ptk. 6:159.-167.§) gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A termék meghibásodása esetén a Ptk. 6:159.§ alapján, – a kellékszavatossággal analóg módon – a fogyasztó választása szerint kijavítást, vagy kicserélést igényelhet. Ez alól kivétel, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a jótállásra kötelezett vállalkozásunknak – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet.
A fogyasztó a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát költségünkre maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől, ha a vállalkozás a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének a Ptk. 6:159.§ (4) bekezdése szerinti feltételekkel nem tud eleget tenni, vagy ha a fogyasztónak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Az előbbiekben említett (4) bekezdés szerinti feltétel azt írja elő, hogy a kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. Jelentéktelen hiba miatt azonban elállásnak nincs helye.
A fogyasztó a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a vállalkozás részére megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a vállalkozás adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
A fogyasztó a kijavítás iránti igényét választása szerint a vállalkozás székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.
• 15.4. A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.
• 15.5. A jótállás keretébe tartozó javítás esetén a forgalmazó, illetve a javítószolgálat a jótállási jegyen köteles feltüntetni:
- a javítási igény bejelentésének és a javításra átvétel időpontját, gépjármű esetében továbbá a kilométeróra állását,
- a hiba okát és a javítás módját,
- a fogyasztási cikk megrendelő részére történő visszaadásának időpontját, gépjármű esetében továbbá a kilométeróra állását,
- a jótállás - a kijavítás időtartamával meghosszabbított - új határidejét.
• 15.6. A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani.
• 15.7. Ha a javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a forgalmazó gondoskodik.
• 15.8. Ha a megrendelő a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat a Ptk. 6:159. § (2) bekezdés a) pontja szerinti aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.
• 15.9. A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
• 15.10. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem lehet érvényesíteni, egyébként viszont a megrendelőt/vásárlót a jótállásból fakadó jogok az előző pontokban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.
16. Szavatosságokról szóló mintatájékoztató
A 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet alapján:
A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató:
16.1. Kellékszavatosság
Milyen esetben élhet a vásárló a kellékszavatossági jogával?
A vásárló valamely termék/szolgáltatás hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg a vásárlót kellékszavatossági igénye alapján?
A vásárló - választása szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést a vásárló nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére a vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.
A vásárló a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a vásárló viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti a vásárló a kellékszavatossági igényét?
A vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor a vállalkozás felhívja a vásárló figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő legfeljebb egy év.
Kivel szemben érvényesítheti a vásárló a kellékszavatossági igényét?
A vásárló a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a vásárló igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a vásárló köteles bizonyítani, hogy a vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
16.2. Termékszavatosság
Milyen esetben élhet a vásárló a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén a vásárló - választása szerint - az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen jogok illetik meg a vásárlót a termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként a vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti a vásárló a termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét a vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a vásárlónak kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
- a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
A vállalkozás felhívja a vásárló figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
16.3. Jótállás
Milyen esetben élhet a vásárló a kellékszavatossági jogával?
Hibás teljesítés esetén szerződés alapján a vállalkozó jótállásra köteles.
A vásárlót milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján? Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?
A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
A vállalkozás felhívja a vásárló figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont a vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 16.1. és a 16.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.
Áraink az áfát tartalmazzák és forintban értendők.
A termékek a valóságban színben és méretben a fotón látottaktól eltérhetőek lehetnek.
ÉRTESÜLJÖN ELSŐKÉNT
ÚJDONSÁGAINKRÓL, AKCIÓINKRÓL!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
ELŐRE UTALÁS BANKSZÁMLÁRA
A megrendelés összekészítése után e-mailben értesítjük Önt a pontos utalandó összegről.
UTÁNVÉT
Házhoz szállítás esetén készpénzes vagy bankkártyás fizetés a futárnál.
Az utánvéti díj +200 Ft.
Adatkezelő megnevezése:
- Megnevezés: Delfin Ajándék Kft. (továbbiakban: Adatkezelő)
- Levelezési cím: 3200 Gyöngyös Páter Kiss Szaléz utca 5.
- Adószám: 24783730-2-10
- Cégjegyzék szám.: 10-09-039283
- Telefon: +36-70-374-2962
- Email: delfin@delfinajandek.hu
- Honlap: https://delfinajandek.hu/
Webáruházban leadott rendeléshez kapcsolódó adatkezelések:
- A Vásárló megrendeléskor hozzájárul, hogy az Adatkezelő a megrendeléshez kötelezően előírt adatait kezelje.
- A Vásárló által megadott adatok továbbítása védett, SSL titkosítással ellátott csatornán keresztül történik a Vásárló adatainak védelme érdekében.
- Az Adatkezelő a Vásárló adatait csak a megrendelés teljesítése érdekében tárolja.
- Az Adatkezelő tiszteletben tartja és megóvja a személyes adatokat.
- Az Adatkezelő arra törekszik hogy megakadályozza az oldalon tárolt adatokhoz való jogosulatlan hozzáférést.
- Az adatok felhasználása az Adatvédelmi törvény hatályos szabályozásának értelmében történik.
- Az Adatkezelő biztonságosan kezeli az adatokat, de nem vállal felelősséget bűncselekmény vagy elháríthatatlan okból bekövetkező adatvesztésért.
- A Vásárló tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről, valamint bármikor kérheti adatainak módosítását vagy törlését.
- A Vásárló kérésére az Adatkezelő köteles tájékoztatást adni az általa kezelt adatokról, az adatkezelés céljáról és időtartamáról.
- Az Adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legfeljebb 30 napon belül eleget tenni tájékoztatási kötelezettségének.
A Vásárló adatainak módosítását, törlését illetve tájékoztatást az alábbi módon kérhet:
- E-mail: delfin@delfinajandek.hu
- Postai úton: Delfin Ajándék Gyöngyös Páter Kiss szaléz útca 5.
A Vásárló adatainak nem jogszerű kezelése esetén az alábbi helyen élhet panasszal:
- Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
- 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
- Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
- Telefon: +36 -1-391-1400
- Fax: +36-1-391-1410
- E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
FELHASZNÁLÓ A HONLAP HASZNÁLATÁVAL ELFOGADJA A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEKET, MELYEKET DELFIN AJÁNDÉK KFT IDŐKÖZBEN ÉRTESÍTÉS NÉLKÜL MEGVÁLTOZTATHAT.
SZERZŐI JOGOK
A honlap teljes tartalma a Delfin Ajándék Kft és a szerzői jogi törvények által védett.
A Delfin Ajándék Kft engedélye nélkül felhasználó nem módosíthat, publikálhat, értékesíthet a honlapról anyagokat vagy más honlapon nem használhatja fel azokat. A mintalapokban lévő fotók a rajtuk szereplő személyek belegyezésével kerültek felhasználásra és további felhasználásuk nem engedélyezett.
FELHASZNÁLÁSI ELŐÍRÁSOK:
A Delfin Ajándék Kft az alábbi felhasználási előírásokat alkalmazza az üdvözlőlapok megfelelő és törvényes felhasználása érdekében. Míg általában Delfin Ajándék Kft nem követi nyomon a felhasználói által küldött üdvözlőlapok tartalmát, fenntartja jogát, hogy kivizsgálja az olyan eseteket, mikor nem előírásszerűén használták szolgáltatásait, annak érdekében, hogy megvédje tulajdonát és vagyonát. A szolgáltatás igénybevétele során tilos:
- zaklató, fenyegető üzenetek küldése
- obszcén, pornográf üzenetek, képek küldése
- rágalmazó üzenetek küldése
- vírusok vagy más káros, zavaró file-ok küldése
- jelszó, bankkártya információ eltulajdonításának megkísérlése
- törvénytelen cselekményeket támogató üzenetek küldése
- a küldő személyazonosságának elrejtése vagy hamis leírása
Ezen felhasználási előírások megszegését Delfin Ajándék Kft nem tolerálja, és megakadályozza, hogy a küldő újabb üdvözlőlapokat küldjön a szolgáltatásán keresztül. Delfin Ajándék Kft fenntartja jogát, hogy felfedje harmadik személynek – beleértve az üdvözlőlap címzettjét, tanácsadóit, jogi szerveket – a kommunikációval kapcsolatos adatokat, beleértve a küldő nevét, átviteli adatokat, a szolgáltatás korábbi igénybevételével kapcsolatos adatokat, annak érdekében, hogy megakadályozza a szabálysértéseket a jövőben. Az adatok felfedése történhet a küldő előzetes értesítésével vagy anélkül. A szolgáltatás igénybevételével küldő visszavonhatatlanul hozzájárul az adatok ilyen jellegű felfedéséhez.
SPAM
Ezen a weblapon felhasználó nem küldhet üdvözlőlapokat olyan levelezési listákra, melyekhez nincs meg a teljes joga, és nem küldhet kéretlen, nagy mennyiségű, reklám üzeneteket. Szigorúan tilos az automatikus programok használata, melyek automatizálják a küldés folyamatát. Delfin Ajándék Kft fenntartja a jogot, hogy korlátozza az elküldött lapok és üzenetek számát, és a címzettek számát. Felhasználó felelős a weblap igénybevétele során a magatartásáért.
Sem a Delfin Ajándék Kft, sem a társvállalatai nem ellenőrzik a küldéseket, ennek ellenére fenntartjuk a jogot, hogy felülvizsgáljuk a feltöltéseket és küldéseket annak érdekében, hogy biztosítsuk ezen előírások betartását.
KAPCSOLATOK ÉS HIRDETÉSEK
Delfin Ajándék Kft megjelentetheti a harmadik fél weboldalának elérhetőségét honlapján, hírleveleiben.
Ezek az elérhetőségek megjelenhetnek szöveg, hirdetés, banner, ajándékküldő szolgáltatás, digitális fizetőeszköz formájában vagy más formában. Ezen weboldalakon keresztül elérhető termékeket és szolgáltatásokat Delfin Ajándék Kft-től független cégek ajánlják fel.
Delfin Ajándék Kft nem vállal felelősséget ezen termékek minőségéért vagy bármely hirdető fizetőképességéért.
Delfin Ajándék Kft nem kártalanít senkit olyan károkért, melyek Delfin Ajándék Kft hirdetőivel kapcsolatos küldések során merül fel.
Tanácsoljuk, hogy a felhasználók körültekintően járjanak el, mikor online üzletet kötnek különféle cégekkel.
Delfin Ajándék Kft nem vállal felelősséget más honlapokon megjelenő információért.
GARANCIA KORLÁTOZÁSOK, FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA
Ezen weboldalon nyújtott szolgáltatásokra nem vonatkozik garancia. Nincs garancia arra, hogy a szolgáltatások igénybevétele során nem történik a szolgáltatás színvonalát megzavaró esemény vagy szabálytalanság.
Delfin Ajándék Kft nem vállal felelősséget arra az esetre, ha a szolgáltatásán keresztül küldött üdvlapokat nem lehet a címzettnek kézbesíteni, vagy azon a napon kézbesíteni, melyet küldő megadott. A weboldal tartalmát Delfin Ajándék Kft bármikor megváltoztathatja előzetes értesítés nélkül.
A rendszer nem tudja ellenőrizni, hogy a címzett e-mail címe létezik-e, mivel nem levelező kliens szolgálja ki a rendszert, hanem egy programozási metódus. A levelező kliensekhez pedig semmilyen intelligens megoldás (programozás) jelenleg nem kapcsolható, mivel egyedi rendszerek.
Sem a Delfin Ajándék Kft, sem alkalmazottai, társvállalatai nem vállalnak felelősséget semmilyen jellegű kár esetén, mely összefügg a honlap használatával, elérésével, illetve el nem érésével, vagy bármely a honlapon megjelenő információ felhasználásával annak ellenére, hogy Delfin Ajándék Kft figyelmeztet az ilyen jellegű kár lehetőségére.
Ez a korlátozás vonatkozik minden kereseti jogalapra, beleértve de nem korlátozva szerződésszegésre, garancia megszegésére, hanyagságra vagy más sérelemre. Amennyiben az előzőekben megállapított felelősség-korlátozás nem alkalmazható, felhasználó elfogadja, hogy Delfin Ajándék Kft vagy társvállalatai nem fizetnek kárpótlást ezen megállapodás értelmében.
Sem a Delfin Ajándék Kft, sem társvállalatai nem vállalnak semmiféle felelősséget bármely harmadik fél által feltöltött file-ok tartalmáért, vagy bármely hibáért, rágalmazásért, csalásért, obszcenitásért, zaklatásért, melyekkel az oldal használata során találkozhat. Felhasználó elfogadja, hogy semmiféle követeléssel nem lép fel Delfin Ajándék Kft -vel, társvállalataival, vagy ezen oldal üzemeltetésére szerződött vállalatokkal szemben a honlapon felhasználó által elérhetővé tett anyagokkal és kommunikációval kapcsolatban.